OtthonKommandó

Házprojekt: tervek 2017-re

Rengeteg munka van még a Ház körül és a nagyobbakat nem szeretnénk évekig húzni, mert nem akarunk építkezési területen lakni, illetve ahogy átgondoltam a munkálatokat, a kertrendezést se érdemes elkezdeni, amíg bizonyos dolgokat be nem fejezünk. Szóval összeállítottam az ütemtervet, várom az árajánlatokat és ahogy az időjárás engedi, nekikezdünk a munkának. Március-áprilisban szeretném befejezni a Házat kívülről is. Hátra van a födém hőszigetelése – igen, tudom ősszel kellett volna, de akkor már nem fért bele. Kívül jön a vakolás, festés, új ereszcsatorna és meg kell építeni a 6 méter széles lépcsőt a bejárathoz/teraszajtóhoz és az előtérrel együtt leburkolni. Itt egy körben feltöretem a járdát is, ami ronda beton. Jelen állapotában a Ház se túl esztétikus és a kert sem igazán hívogató 🙂 Ezzel párhuzamosan, ahogy jó idő lesz mi is csináljuk a hátra maradt feladatokat: spaletták letisztítása/festése, itt még nem eldöntött, hogy fehér marad vagy leszedjük a festéket, mint az ajtótokoknál. Férj a fehér felé hajlik, én a fa felé. Nincs befejezve a WC és a fürdőszoba ajtó, valamint a nappali ajtó felújítása se. Kell készítenünk 3 tolóajtót a két gardróbra és a mosókonyhára, amik a bontott ajtóinkból fognak készülni. Ezeket leszámítva, bent két nagyobb dolog hiányzik: a mosókonyha és a gyerekek gardróbjának a beépítése, de ezt jelenleg is tervezem és február végére/március elejére remélem elkészül. Ja meg persze a kandalló! Az is folyamatban van. Májustól kezdve, vagy akár előbb – ahogy alakul – el kell kezdeni a Kisház felújítását is. Ehhez szerkezetileg nem nyúlunk, nem változtatunk rajta. Ez 3 helyiségből áll, itt van a műhelyünk, ahol a lézervágó gépünk van, ez így is marad, aztán van a garázs, ami nálunk nem garázs lesz, mert akkor az egész udvaron keresztül kéne menni kocsival. Ez tárolóként fog funkcionálni: kerti bútorok, biciklik, fűnyíró és minden, ami egy kertes házban előfordul. Mivel nagy veteményest tervezünk, ezért feltehetőleg idővel egy hűtőládára is szükségünk lesz, az is ide kerülne. Aztán ott van az “egeres szoba” ami nem meglepő, a nevét arról kapta, hogy itt egerek laknak. Itt kertészkedős dolgok lesznek. Aztán folytatódik a Kisház kerti budival, disznó és tyúkóllal. Ide titkos tervem van, amit nem árulok el, legyen később is újdonság 🙂 A Kisházban szükség lesz tető javításra, villanyszerelésre, belső festésre, vakolásra, nyílászáró cserékre és kívül teljes vakolat javításra, plusz 1-2 szerkezeti elem megerősítésére. Szóval nem csak egy esztétikai ráncfelvarrás kell neki. És ha mindez elkészül, akkor ősszel már jöhet a kertrendezés. Bár lehet nem ártana egy füvesítés, még ha itt-ott le is tapossák, tönkremegy, mert jelen állapotában csak egy óriási sártenger az egész. Röviden ennyi. Idén se fogunk unatkozni, mi se és ti se 🙂 Mentés Mentés

Házprojekt: a gázszámla

Ebben a nagy hidegben teljesen aktuális, hogy a fűtésről és a gázszámláról beszéljünk 🙂 Fűtés szempontjából mindenféle lakásban laktam már. Panelban nőttem fel, ahol télen is 25 fok van és rövid gatyában, pólóban mászkáltunk. A panelből egy 4,5 m belmagasságú belvárosi lakásban találtam magam, ami ugyan felújított volt, cirkóval, de egyetemistaként fontosabb volt, hogy legyen pénz a bulira könyvekre ne a gázszámlára költsünk. 23 év után itt tanultam meg, hogy télen a lakásban is fel kell öltözni. Innen egy új építésű kis lakásba mentem, majd jött két régi, konvektoros fűtésű lakás, egy 80-as évekbeli ház, végül a Ház, ami egy 30-as években épült vályogház 50 cm-es falakkal. Szóval megjártam panelt, új építésűt, többféle belvárosit, házakból pedig jutott csodás régi, de lepukkant villa, 80-as évekbeli sátortetős és most a vályog. Csodás volt a régi villa teraszostul mindenestül, viszont a gázszámlánk télen kevésbé volt csodás… bartfai-080 A legutóbbi lakhelyek mindegyike erősen felújítandó volt, ősrégi elavult fűtésrendszerrel vagy konvektorral, rossz ablakokkal. Mivel rengetegen laknak felújítandó lakásokban, házakban mindenképp érdemes beszélni a kazánról, a fűtésrendszerről és a felújításról. A korábbi két lakhelyünk alapterületre jó 40-50 m2-rel kisebbek voltak a mostani Háznál, rossz ablakokkal, hideg pincével, stb. A nagyobb méretek ellenére az elmúlt egy hónap gázfogyasztása kevesebb, mint a fele! volt a korábbi évek legkeményebb téli hónapjainak! Mindezt úgy, hogy a nagyobb tér, belmagasság mellett, még a födémünk, falak sincsenek szigetelve, szóval ezen még jócskán lehet javítani! A hiányzó födém szigetelés a legjobban érezhető – ez nektek jó hír, mármint ennek a hiánya hiszem jövőre szuper összehasonlítást tudok majd írni, akár forintosítva, hogy mennyit számít ez a gázszámla szempontjából 🙂 A korszerű fűtési rendszer alapvetően három dologból áll össze: a legfontosabb a megfelelő kazán, de a nyílászárók és a hőszigetelés simán 50%-ot – ha nem többet – csökkent a gázszámlán. Érdemes rendszerben gondolkodni. _mg_8925 A mi kazánunk egy Ariston Genus Premium Evo System (plusz egy 120 literes melegvíz tároló) és nagyon szeretjük! Miért lehet egy kazánt szeretni? Leginkább azért, mert nem kell vele foglalkozni,  szinte el is felejtjük, hogy van… mert minden tökéletesen működik. Zárt égésterű, kondenzációs kazán, így nem kell félni a szénmonoxidtól sem. Ezen kívül pedig ha valamit mégis szeretnénk rajta állítgatni, az pofon egyszerű a kijelző segítségével. img_9438 Ehhez a kazánhoz egyébként lehet kérni egy úgynevezett Ariston NET készüléket, amivel még többet lehet spórolni. Nagyon sajnálom, hogy a rendszerünk úgy lett megépítve, hogy nem kompatibilis ezzel. Érdekessége, hogy egy mobil applikáció letöltésével a telefonunkról tudjuk irányítani a kazánt és amikor haza indulunk akkor elég bekapcsolni, hogy otthon meleg lakás várjon minket. Ez jóval több, mint egy programozható termosztát! Erről írtam már korábban részletesen itt. Ha van közöttetek olyan, aki használja az Ariston NET-et és már van tapasztalata, kérlek írjátok le, mert nagyon kíváncsi vagyok a gyakorlatban hogyan látjátok. Mentés Mentés

Házprojekt: egy nomád szőnyeg története

Karácsony előtt nagy szőnyeg dilemmában voltam, hetekig keresgéltem a neten, van pár kedvenc típusom, amelyek közül nem tudtam választani, de aztán a szívem egyre jobban húzott a Beni Ourain szőnyegek felé, tudtam, hogy egy vastag, puha, világos szőnyegre van szüksége a nappalinak. Beni Ouraint nem lehet itthon kapni, max néha véletlenül bele lehet botlani, de választék nincsen. Viszont EU-ból simán rendelhetünk vám és áfa nélkül, én is így tettem, az Etsyn keresgéltem. Volt 2-3 darab, amit kiszemeltem, de igazából ez volt az, ami teljesen levett a lábamról: beni3 Többe került, mint amennyit szerettem volna rászánni és mint amennyibe a másik kettő került, de tudtam, hogy nem lennék felhőtlenül boldog, ha nem ezt hoznám haza. Így írtam Anabelnek és egy kicsit elkezdtem alkudozni végül sikerült megegyezni egy olyan árban, ami csak egy picit volt magasabb, mint a többi kinézett szőnyeg. Alig vártam, hogy megérkezzen, íme a bontogatás pillanatai: szonyeg Szeretem a nomád szőnyegeket, mert történetük van, még ha nem is ismerjük pontosan, egyszerűen érezni, hogy más, mint egy gyártósorról lekerült gépi darab. De “másabb” egy ellenőrzött körülmények között készült kézi darabnál is. A nomád szőnyeg nem tökéletes, van, hogy kicsit ferde, van, hogy elcsúszik a minta vagy elfogy az adott színű fonal és nem csinálnak belőle ügyet, folytatják egy másik árnyalattal, ami éppen van. A Beni Ourain törzs az Atlasz hegységben él és itt készítik vastag, puha gyapjú szőnyegeiket. A felfedezésük nem új keletű, már a ’30-as évektől kezdve számtalan nagy designer és építész  – Le Corbusier, Frank Lloyd Wright, Alvar Aalto, az Eames házaspár – megtalálta magának ezt a szőnyegtípust. Anabel – akitől a szőnyeget vettem – rendszeresen jár Marokkóba beszerző körutakra, így kértem tőle pár képet a környékről, ahol ezek a szőnyegek készülnek: icm_fullxfull-106149672_halkz7rvy884k44gooss icm_fullxfull-106149758_dj1aztcv30g080k0kwws icm_fullxfull-110205981_t1zz3askmhw4804400s4 Egy nagyobb szőnyeg akár egy évig is készülhet: icm_fullxfull-106149782_ij871wbzt14wocsccg0g icm_fullxfull-110206093_ogosfc8i59w8w4gog8os Még nincs kész a nappalink, a kandalló folyamatban van, hiányzik pár kiegészítő, képek a falra, de remélem február folyamán összeáll az egész. A szőnyeget imádjuk, a legjobb döntés volt: img_3750 img_3753 img_3754 img_3755 Mentés

Olvasói otthonok: egy kis tetőtéri skandináv

Adriék lakását biztosan egy skandináv otthonnak néznénk, ha csak úgy szembe jönne velünk a neten, pedig egy hazai tetőtéri lakást alakítottak át. Nem is ragoznám, a képek önmagukért beszélnek, átadom a szót Adrinak:
A lakás több hónapnyi keresgélés után szerelem volt első látásra. Azonnali ajánlattétel, másnapi ajánlat elfogadás után boldog várakozással teltek a hetek. A kiköltözés nem volt gyors folyamat, de cserébe volt időnk mindent alaposan átgondolni és megtervezni. (4-5 hónap tervezés volt!)
Néhány előtte kép:
collageadri1
collageadri2
collageadri3
A semleges, időtálló, jól használható alapok kialakítása volt az elsődleges cél. Ez volt az egyik legfontosabb, amit Dittától a tanfolyamok alatt tanultam. (A férjem örökké hálás lesz, hogy nem kell kétévente más színűre festeni a lakást;)  Egy világos, barátságos teret szerettünk volna létrehozni, sok természetes anyag felhasználásával.
A tervezést egy teljesen amatőr, nagyon egyszerű és könnyen kezelhető (SketchUp nevű) programban kezdtük és a kanapé helyétől az utolsó konnektorig mindent ebbe rajzoltunk. Borzasztó sokat jelentett, hogy 3D-ben bármilyen nézetben láttuk a lakást. A kivitelezés is saját tervek alapján zajlott. A konyha és fürdő részt teljesen átterveztük, a többi helyiségben csak burkolat és ajtócsere volt.
collageadri4
Szerencsések voltunk, mert egy pici garzonból költöztünk, ahol a bútoraink legnagyobb része beépített volt. Összesen egy mikrót, egy mosógépet és egy ágymatracot hoztunk el, így nem kellett a korábbi (kevésbé tudatosan összeválogatott) dolgokhoz igazítani a stílust.
A fürdőszoba, WC kialakítását és a konyha új burkolatát szakember csinálta, azon kívül viszont minden a saját kezeink munkája. A nagyobb bútorok főleg az IKEA termékei, néhol kissé átalakított verzióban. Például a fürdőszobaszekrény asztallapja nem volt megfelelő árnyalatban, ezért az saját kísérletezés (festés, waxolás) eredménye, szintén átalakított az étkezőasztal asztallapja és az íróasztal is. Az ideiglenes, komód helyettesítő gyümölcsös ládák is saját munkák.
_dsc0400
_dsc0406
_dsc0415
_dsc0425
_dsc0434
_dsc0503
A jellegzetes egyen lakóparki hangulattól szerettünk volna szabadulni, ezért a bükk színű laminált padlót és beltéri ajtókat lecseréltük. A hajópadlót végül praktikussági okokból elvetettük, de egy natúr hatású laminált padlóval (Kaindl Farco Trend) és a fehérre pácolt fenyő ajtókkal sikerült az eredeti elképzeléshez hasonlót kialakítani. Persze próbáltunk ragaszkodni az elmentett inspirációs képeken látottakhoz, de ugyanolyan fontos volt a használhatóság. A konyhába például a cica miatt került járólap, mert előszeretettel fröcsköli ki a vizet és a kaját. Pedig hetekig vívódtam, nagyon szerettem volna egységes burkolatot… De végül nem bántam meg a döntést.
_dsc0483_1
_dsc0457
_dsc0517
konyha
Amennyire egyformán gondolkodtunk a férjemmel az alapokról, annyira nehéz volt dűlőre jutni a részletekben. Ilyenkor megmutattam neki néhány tanfolyam-részletet és jó néhány inspirációs képet. Ez néha sokat segített. MCM bútorok, különböző étkező székek még így sem mentek át, de lettek hangsúlyos lámpák, két különböző fotel! és egy teljesen különböző kanapé 🙂
_dsc0465
_dsc0470
_dsc0548
_dsc0571
Sok minden hiányzik még, a párkányoktól kezdve a beépített szekrényekig, a leendő gyerekszoba, konyhabútor befejezéséig, de már nagyon szeretjük. Mostanában kezdenek kialakulni az apró részletek is. Szépen lassan össze fog állni minden. A tanfolyamokért nagyon hálás vagyok Dittának, segített egy új szemléletmód kialakításában, és kellő tudatosságra tanított, így sikerült végigkövetni az előre meghatározott koncepciót.
Én pedig köszönöm Adriéknak a képeket és szívből gratulálok, mert fantasztikus munkát végeztek!

Mentés

Kukkants be 20 hazai otthonba!

Ma szeretném megmutatni, hogy mi az, ami évek óta motivál a munkámban, mi az amiből erőt merítek a folytatáshoz, mert néha én is el tudom veszíteni a lelkesedésem és akkor jönnek Ők, a hallgatóim és megmutatják, hogy a tanfolyamaim segítségével miket alkottak. Ez pedig energiával tölt fel, eltűnik a bizonytalanság és ők azok, akikre a legbüszkébb vagyok!

Most csak 1-2 kép erejéig mutatom be az otthonokat, van ami már szerepelt a blogon, van, ami még nem. Nem profi magazinfotók, vannak mobilos képek is, de itt most nem is ez a fontos – egyébként nagyon nehéz nagy felbontású, jó minőségű képeket kikönyörögni 🙂

Szilviék bérelt lakása előtte-utána, nemrég szerepelt a blogon:

bereltelotte2

berelt-utana3

Szintén Szilvitől, a már elkészült saját lakás:

0161102_glb2667

Judit még az ősidőkben járt nálam tanfolyamon, akkor konzultációval is segítettem a munkáját és az átalakult kis lakás megjelent a Polgári Otthon magazinban is. Előtte:

elotte3

Utána:

collagejudit

Nem sokkal miután elkészült, Judit tovább is állt, munkaközi fotó a második lakásról, azóta van szuper lámpa meg minden, neki is könyörgök képekért 🙂

judit-lakas2

Barbi szintén réges-régi hallgató és szintén segítettem nekik a kezdeti kialakításoknál, képek szintén könyörgés alatt:

barbi1

Épphogy csak beköltöztek, millió részlet hiányzik:

img_9618

Vannak kisebb volumenű munkák is, például Nóra így dobta fel a kis előszobát:

elo_szoba_fogas

Sokak által ismert Barbi projektje, a Hazai Provence vendégház kialakítása:

hazai-provence4

provence5

provence20

Mónika minimál költségvetésű konyhafelújítása:

homonnai-elotte2

homonnai-utana2

Gabi otthonáról 1-2 kép, még nála is folytatom a könyörgést, de mivel menet közben blogot indított nem szerette volna megjelentetni az egész lakását. De nem adom fel, mert én nagyon szeretném nektek megmutatni 🙂

as-komod-lampaval

img_0370

Beáék varázslatos nappali átalakulása:

p1010202

p1010033

Bogiék konyhája is szerepelt a blogon. Előtte:

dscn4566

Utána:

dscn4998

Közben a gyerekszoba is alakult, korábban rózsaszínben pompázott 🙂

gyerekszoba

Roziék háza kétszer is szerepelt a blogon és lakberendezési magazinban is megjelent:

collagerozi

Andiék lakásának az átalakulását is bemutattam:

andi1

collageandi

Niki konyhája

img_20160709_154912

Kis változás – nagy különbség Rékáék fürdőjében:

furdo1

furdo22

Zsuzsiék konyhája. Innen is képkönyörgés folyamatban, mert ezt csak úgy bedobta a tanfolyamos csoportba, hogy ja ez amúgy a mi konyhánk…

nemethzsuzsi1

Réka garzonlakása:

_vau4470-copy

Nóráék fürdőszoba átalakítása:

hajdunora1

hajdunora2

Helga szintén csak úgy feldobott pár képet, tőle is várom a profi fotókat 🙂

helga1

helga2

Adriennék átalakítása pedig napokon belül részletesen a blogon, addig is egy kis előtte-utána ízelítő:

dsc_1651

_dsc0517

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!