OtthonKommandó

5 tárolási aranyszabály, ami egy stílusos otthonnál elengedhetetlen

Sok posztot írtam már a tárolásról, most azonban következzen az az 5 aranyszabály, amit mindig szem előtt tartok és következetesen követek. Azt hiszem, ezt így még sose foglaltam össze:

1. ZÁRT! tárolók. Nyitott polcon ne tároljunk például játékokat, mert még ha szépen sorban is vannak, akkor is rendetlenség hatását kelti. Azt ugye tudjuk, hogy ilyen gyerekszoba a valóságban nem létezik (vagy csak nagyon rövid ideig), ahol a játékok aszerint vannak összeválogatva, hogy mi mutat tökéletesen a polcon…

tarolas1

És ilyen rend is 30 másodpercig van. Ellenben van egy halom kinderfigura meg kisautók meg mylittleponyk, meg kacatok, amiket nem lehet kidobni… A nyitott polcot alapból csak könyvekhez ajánlom. Illetve most nagyon menő a konyhában is, nincs is ezzel semmi baj, nálunk is lesz, de csak akkor működik, ha átgondoltan kerülnek oda a tárgyak.

2. Felejtsük el a műanyagot! Egy stílusos otthonba ne tegyünk műanyag csepegtető tálcát és a mosogatószeres flakon se mutat épp jól. És sorolhatnám még a végtelenségig: szennyestartó, szemetes, tároló dobozok, tálcák, virágcserepek/kaspók…

3. Ne tegyünk ki ezer apró dekort! A dekorációnál a mennyiség, a méret és a minőség is számít. Próbáljunk meg szelektálni, manapság vintage, country, provance és hasonló jelzők alatt irdatlan mennyiségű gagyi dolgot lehet kapni!

4. Funkció és dekor egyben. Ha a tárolóink stílusosak, akkor azok egyben dekorálnak is, nincs szükség további csetreszekre! Itt van például a konyhánk egy kis szeglete. Mint látható, a konyha nincs készen, kb 40%-os, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy a használati eszközök egyben dekoratívak is. Nincs szükség semmi pluszra, hogy feldobja:

konyha-reszlet

5. SELEJTEZÉS! Sok lakásban járok a munkám miatt, de alig pár olyan volt, ami nem volt tele felesleges dolgokkal, szóval ha nincs elég hely, akkor nem egy újabb szekrény a megoldás, hanem, hogy kőkeményen kiszórjuk azt, ami már nem kell – nem kell kidobni, van egy csomó lehetőség, még bevételt is szerezhetünk, amiből aztán dekoratív tárolókat vehetünk!

Az, hogy kialakítsd a magad/magatok számára tökéletes tárolási megoldásokat egy hosszabb és több körös folyamat eredménye. Én a gondolkodás-rajzolás-listaírás szenthármasságában hiszek 🙂 Mindenkinek mások a szokásai, más mennyiségű cucca van, persze vannak alapszabályok, de ezen túl az egész egyedi és változatos.

Ha nálad sincs rendesen megoldva a tárolás, nem találod a dolgok helyét, nem férnek el, jó lenne ha lépésről lépésre megmutatná valaki, hogyan alakítsd ki úgy, hogy az nektek! jó legyen, akkor gyere a vadiúj, hamarosan induló online tanfolyamomra, ahol az összes helyiséget végigvesszük a tárolás szemszögéből! És most több különleges extra is jár hozzá, többek között élő betekintést kaphattok a Házunkba és hogy, hogyan alakítjuk ki a tárolást. Innen indulunk 🙂

koltozes2

Részletek, tematika, jelentkezés itt.

Tárgyak vonzásában - avagy így kell kezdeni a lakberendezést!

Fogalmam sincs hány lakásban jártam az évek során a munkáim kapcsán – rengetegben… Két probléma azonban szinte mindenhol volt – tisztelet a kivételnek. Az egyik, hogy szimplán túl sok cuccunk van, a szekrények, tárolók, fiókok százával rejtik a felesleges dolgokat. A másik pedig a látható tárgyakat érinti, amelyek gyakran nincsenek jól megválasztva/szűrve: nem oda illő, túl sok, túl kicsik, vagy gagyik.

Szerintem nem volt olyan munkám, ahol ne lett volna gond a tárolás. És olyan is volt, hogy nem átallottam kinyitni a szekrényeket és nekiállni selejtezni – természetes a tulaj engedélyével, vele együtt 🙂 Nem volt szándékos, egyszerűen végignéztem a konyhaszekrényeket, hogy fel tudjam mérni mennyi cucc van és az új konyhába mennyi hely szükséges. És miután már a 3. polcnál mondták, hogy azokat kb soha nem használjuk, akkor megkérdeztem, hogy minek vannak itt. Így kezdődött. Szép sorban kipakoltuk az összes szekrényt. Ami használatban volt, azokat visszatettük, egy csomó mindent kidobtunk (lejárt élelmiszerek!), volt az eladom/elajándékozom kupac, ahova a jó állapotú de nem használt dolgok kerültek. És csináltunk egy “évente egyszer-kétszer használom” kupacot is. A szekrények fele üres lett!

Ezzel a módszerrel érdemes mindent átnézni! Nálam 5 kategória van:

  1. Használjuk/hordjuk/kell
  2. Ritkán vesszük elő, de kell (pl. karácsonyi díszek)
  3. Ritkán vagy soha nem vesszük elő, de az emlékek miatt eltesszük
  4. jó állapotú, de nem kell = el lehet adni vagy elajándékozni
  5. Kuka

+1. Könyv

A lakberendezés első lépése a SELEJTEZÉS!!! És ha ez megvan, akkor a MEGFELELŐ ELRENDEZÉS. Például az emlékeket és a ritkán használt dolgokat tök felesleges a nappaliban vagy bármi központi helyen tárolni! És a karácsonyi sütőformákat sem kell az év 364 napján a konyhában tartani, azért, hogy majd a 365-en elővegyük és használjuk. Különösen fontos, főleg egy kicsi konyhában, hogy ne ilyesmik vegyék el a helyet.

Nézzük a másik kategóriát, mindazt, ami elől van. Nem azt mondom, hogy csupaszítsuk le a lakást, kellenek az öröklött dolgok, az emlékek, a szívünknek kedves darabok, amikhez történetek fűződnek és igen, kell olyan is, amit azért veszünk meg, mert illik a lakásba.

De ha egy ilyen otthon a szívünk vágya, akkor azt is látni kell, hogy itt nincs helye a sok dekornak, pláne nem az apróknak. A kevesebb több:

targy1

targy5

Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet sok porfogónk, mert ha valakinek ez jön be, akkor az is tud nagyon jól kinézni. A lakberendezés szubjektív, bizonyos határig minden belefér. Lehet az asztalra is több mindent pakolni:

targy6

És oda nem illő és totál felesleges kacatok is nézhetnek ki jól (ez is egy irány):

targy4

Fel kell mérni, hogy a kívánt stílus milyen és mennyi tárgyat bír el és a többik ki kell selejtezni! Eldobozolni/eladni/elajándékozni/kidobni.

A selejtezéshez nem kell tudás és egyedül is elboldogulsz vele. Azonban, ha nem tudod, hogy utána hogyan tovább, akkor gyere a Nagy Nyári Online Tanfolyamra! 4 tanfolyam + 2 tananyag + AJÁNDÉK 50 perc konzultáció hatalmas kedvezménnyel! Évente csak egyszer! További Early Bird kedvezmény csak június 22-ig! Részletekért kattints a képre:

nyari_tanf_banner1

Te mennyire vagy gyűjtögetős?

Ma-holnap lomtalanítás van nálunk, ezért veszettül pakolok! Nem vagyok kimondottan gyűjtögetős fajta, nem szeretem ha a lakás tele van kacatokkal, de azért időről időre mindig felhalmozódnak a cuccok. Ha rám jön a selejtezés, akkor nagyon kegyetlen vagyok 🙂
20150805_200447
Két éve, amikor elköltöztünk Budapestről, alaposan kiselejteztem mindent, de nem eléggé. Most úgy vagyok vele, hogy amihez az elmúlt két évben nem nyúltam hozzá, megy a lomiba, mert nincs rá szükség. Itt persze külön kupacok készülnek, van ami tényleg lom, van amit ennek adok, annak adok, garázsvásáron eladom, ruhagyűjtőbe megy, stb…
Sok cuccunk dobozokban van és ez világosan megmutatta, hogy például vígan lehet főzőcskézni fele annyi edénnyel is.
A munkám révén sok lakásban járok és ezek alapján megállapíthatom, hogy összességében nincs sok cuccunk, bőven az átlag alatt vagyunk. Gyerekjátékokban is igen szigorú vagyok, a család nagy része szerencsére már tudja és kérdez mielőtt venne valamit 🙂
Ez az egész azért fontos, mert az egyik leggyakoribb probléma, amivel hozzám fordulnak, az a tárolás megoldása, hogy nem férnek el a dolgok és a szoba a sok tároló bútortól úgy néz ki, mint egy raktár. Szerintem 10-ből 7 lakásban, ahol az elmúlt két évben nem költöztek, nem selejteztek, a cuccok fele totálisan felesleges!
Az alapozó tanfolyamom az, ahol sok szó esik a tárolásról, egy építkezésnél, felújításnál sokkal korábban kell vele foglalkozni, mint azt általában gondoljuk. És nem az a jó megoldás, hogy majd ide meg ide teszünk egy szekrényt 🙂
Szóval hajrá! Selejtezésre fel!

Hogyan tároljunk stílusosan?

Legyen szó nagy dolgok – például takarítóeszközök – vagy apróságok, mint ékszerek tárolásáról, a kulcs mindig a zárt tárolók kialakítása. Most elsősorban a kis dolgokról ötletelek, amelyek, ha szem előtt vannak, rendetlenség benyomását keltik, még akkor is, ha rendezetten sorakoznak a tárgyak egymás mellett. Gondoljunk a női “kacatokra”, ékszerekre, bizsukra, smink cuccokra, körömlakkokra és társaikra…

Eltehetjük őket persze fiókba, szekrénybe, de ha nincs elég helyünk, akkor a megoldást a dobozok jelentik. Választhatunk olyanokat, amelyek egyben dekorációként is szolgálnak, passzolnak az otthonunk hangulatához, így két legyet üthetünk egy csapásra.

A Bútoraim.hu kínálatának legújabb termékcsaládja saját tervezésű, stílusos dobozokból áll. A finom, nőies, áttört faragással díszített kis tárolók tökéletesek az apró dolgok elrejtésére! De találhatsz köztük, zsebkendő- és szalvétatartót vagy tálcát is hasonló stílusban.

csipkes-tarolok-butoraim

ekszerdoboz_cynthia-butoraim

XL_diszdoboz_voluto-butoraim

A könyvdobozok selyemből készültek és van amelyik kis széfet is rejt magában:

selyem-konydobozok-butoraim

Selyem-konyvdoboz-kek

Az oldalon találtok még a dobozokhoz passzoló egyéb kiegészítőket, például képkereteket is:

fali-sziv-kepkeret-butoraim

sziv_kepkeret_butoraim

A dobozok között itt nézhetsz szét!

JÁTÉÉK!!!

Ha pedig szeretnéd megnyerni a kedvenc termékedet, akkor kattints ide, mert február 24. szerda éjfélig még beszállhatsz a Facebook játékba!

A nagy mikró-kérdés: hova tegyük a konyhában?

A Házprojekt kapcsán már a tervezés legelejétől kezdve problémás kérdés volt a mikró helye. A legoptimálisabb megoldások mind kiestek – álló szekrénybe beépítve, felső szekrénybe beépítve – mert nem lesz se álló, se felső szekrény, illetve ez utóbbiból csak egy. Maradtam a legáltalánosabb megoldásnál – a pulton hagyjuk – bár nem voltam az ötlettől elragadtatva. Hely ugyan lesz elég, de nem szeretem a látványát és valahogy az egész nem volt kerek.

Pár hónapja végre kikristályosodott és eldőlt a dolog. A megoldás igen kézenfekvő: NEM LESZ MIKRÓ az új házban! Ez bele is illik abba a folyamatba, hogy próbálunk egyre egészségesebben étkezni. Ez hosszú és lassú folyamat, nem úgy keltem fel egyik reggel, hogy kidobtam mindent a kamraszekrényből és jól bevásároltam a bioboltban. Ezekben nem hiszek, nem épül be. Pl margarint évek óta nem eszünk, csak vajat. Cukrot se nagyon, ha igen (sütibe) akkor is jobb fajtát. A finomított olaj száműzése folyamatban van, ebből is olyan keveset használunk, hogy hónapok óta nem akar elfogyni, hogy átadja a helyét a hidegen sajtoltnak. Különféle lisztekkel kísérletezek, hogy mi mihez jó és a gyerekek is elfogadták, hogy nem csak rizs és krumpli létezik, megeszik a bulgurt és a kölest is. Márciusban pedig sajtkészítő tanfolyamra megyek, mert azt nagyon szeretjük, de a bolti sajt az nem sajt… Szóval fokozatosan, apró lépésekkel haladunk.

Na jól elkanyarodtam, visszatérve a mikróhoz először Férj kattant be, hogy nem használja – még a száműzős ötlet megszületése előtt – mert káros, nem olvasztotta többet benne a fagyasztott kenyeret, nem melegítette benne az ételt. Én eleinte csak legyintettem, de aztán átragadt rám is. Én leginkább a reggeli tejeskávé melegítéshez használtam.

Most a leszokós stádiumban vagyunk, én már hetek óta nem nyúltam a mikróhoz, a tejeskávé a tűzhelyen melegszik, akárcsak az ebéd. Férj néha használja még, max heti 1x és akkor is csak a grill funkciót. A kenyeret meg vagy kivesszük időben vagy betesszük a pirítóba. Ezeken kívül másra eddig sem használtunk. Szóval mindennek van alternatívája és ha erőt veszünk magunkon igenis lehet változtatni a szokásokon. Nekem már nem hiányzik, elég volt 1-2 hét hogy az új szokások beépüljenek a napirendbe.

Viszont egy hatalmas dilemmám maradt, ami miatt elbizonytalanodtam, hogy megtartsuk a mikrót, de nem a konyhába tesszük, hanem pl a kisházba. Ez pedig az hogy szeretjük a pattogatott kukoricát – pattogó kukorica a gyerekek szerint. Nem szerepel napi szinten az étlapunkon, de szeretjük na. És bár egy ilyen látványát elviselném a konyhában, nem tudom hogy ezek a gépek csinálnak-e olyan finomat, mint a vajas-mikrós. Igen, tudom az tele van adalékanyaggal, de akkor is finom.

popcorn

A posztot egyébként arról kezdtem írni, hogy hova tegyük a mikrót és bár nálunk nem lesz, a válaszom mégse az, hogy sehova, szóval jöjjenek az ötletek 🙂 A célunk legyen az, hogy lehetőleg ne legyen szem előtt.

Beépíthetjük magas szekrénybe a sütővel és egyéb kütyüvel együtt:

mikro1

Vagy elrejthetjük további, gyakran használatos gépek társaságában, így nem unatkoznak zárt ajtók mögött sem:

mikro2

Tehetjük konyhaszigetbe, akár beépített formában is:

mikro3

Az elrejtés újabb módja:

mikro4

Vagy pultra ültetett szekrényben, szintén kellemes társaságban:

mikro5

Alsó szekrénybe beépítve. Ehhez mondjuk hajolgathatunk rendesen:

mikro6

Alsó szekrényben csak úgy:

mikro8

Pulton, de elrejtve, így sokkal könnyebben tisztán tartható a környezete:

mikro7

Felső szekrényben csak úgy:

mikro9

Polcon:

mikro13

Kihúzósan:

mikro10

Kamrába rejtve:

mikro11

Kamraszekrénybe rejtve:

mikro12

Saroklecsapva:

mikro14

Ha van valami ütős dolog, ami elvonja a figyelmünket, akkor máris kevésbé lesz zavaró, hogy elől van. Például egy jó kis tábla:

mikro15

Vagy egy vagány bútor:

mikro16

És amit lehetőleg ne tegyünk: a páraelszívóval kombinált mikró a tűzhely felett:

mikro17

És a hűtő tetejét is csak végső esetben használjuk erre a célra:

mikro18

De a legjobb ha száműzzük a mikrót 🙂

A forrásokat lásd a képekre kattintva.

 

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!